Szeretettel köszöntelek a -Magyarjaink közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
-Magyarjaink vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a -Magyarjaink közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
-Magyarjaink vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a -Magyarjaink közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
-Magyarjaink vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a -Magyarjaink közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
-Magyarjaink vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Sziasztok!
Közeledünk október 23-ához..Emlékezzünk 1956 szabadságharcos hőseire,
azokra, akik szembe mertek szállni előbb egy brutális véreskezű
diktatúrával, majd a világ egyik legerősebb hadseregével is azért a
szabadságért amelyet őseiktől örököltek!
Emlékezzünk 2006-ra,
amikor az hazugságáradattal hatalomra került akkori kormányzat rátámadt
az ünneplő tömegre, rendőrterrorral tett nyomorékká
A 2006-os eseményekre emlékezve alánlom figyelmetekbe ezen írásomat..Fogadjátok szeretettel és megértéssel..
Emlékül 2006-os bajtársaimnak.
…Tapogatózva, vakon, falhoz simulva, ösztönösen próbáltam elkerülni a
rendőrrohamot, így csak halvány emlékem van arról, hogy hogyan érthettem
el az Alkotmány utca sarkáig. Utolsó éles „békebeli” emlékem az előttem
tornyosuló rohamrendőr fenyegetően nyugodt tekintete, és a szorosan
mellette álló társának természetellenesen remegő térde. Aztán meglódult
alattam a föld, hátulról belesodornak az összekuszálódó pajzsok és
gumibotok sűrűjébe.
A szemem sarkából látom, ahogy a rendőrök egy
bőrkabátos társamat berántják a szétnyíló rendőrsorfalba, majd egy
mellettem álló idősebb tüntető zuhan a földre, miután a fejét gumibot
ütés éri. Másra négyen ugranak, köztük a fenyegető tekintetű
karhatalmista, így egyszerre mindenki tőlem inkább távolodva mozdul, és
bár körül vagyok zárva, abszurd módon egy pillanatra magamra maradok.
Hirtelen kerül elém az alacsony rendőr, kezében hatalmas palackkal,
próbálok elhajolni, de már érzem is az arcomba fröccsenő könnygáz szúró
cseppjeit, majd a pokolian égető érzést a szememen, a számon.
…Görnyedten hátrálva, a kabátom ujján keresztül igyekszem levegőt venni,
közben egy földön fekvő lányt rángatok, vonszolok magam után, így
sodródok a túloldalon lévő bérház falához. Egyre nehezebben jön a
levegő.. kétségbeesve próbálok kijutni a könnygázfelhőből…majd sötétség.
…Hirtelen az üresnek tűnő főúton találom magam, ülök a földön,
jéghideg verítékben úszva. Miközben egy srác vízzel kínál, tompán
érzékelem, ahogy egy busz lassít az utca végén, aztán keresztbe fordulva
leáll. Ahogy oszlik a füst már látom hogy sűrűsödik a tömeg, jönnek és
jönnek elszántan a környező utcákból, zászlókat lobogtatva, skandálva,
énekelve. …Éles pukkanások egymás után, sisteregve húz el a fejem felett
valami, majd a betonon pattogva füstöt okád. Gránát. Ismét meglódul az
utca, kényszeredetten hátrálunk, mert rendőrkordon tűnik elő a
füstfelhőből… megállnak, lőnek. Előrébb kavarodás, futva kísérik hátra
az első vérző tüntetőket....
…Hónapokkal, évekkel a történtek
után, sorba rendezve az emlékeket, csak odafelé, az utca bejáratánál
éreztem egyfajta félelemmel vegyes bizonytalanságot, akkor, amikor az
összecsapásra készülő rendőr zászlóaljat megpillantottam. Belém
hasított, hogy ez már több mint demonstráció, ez lázadás. Lázadás az
arrogancia, a hazugság, a tömegmanipuláció ellen, és itt már békésen nem
tudunk továbblépni. Akár közénk is lőhetnek. Az akkor látott, de inkább
érzett kép örökre belém ivódott, mert valószerűtlenül és döbbenetesen
emlékeztetett történelmi díszletekre. Mintha a régi Róma elevenedett
volna meg, ott állok az elégedetlen rabszolgák, plebejusok első
soraiban. Háttérben a magyar Parlament a Kapitolium, a rendőrök
kivezényelt legionáriusok harcra készen gladius/gumibotjaikkal,
szabályosan, előrevetett lábbal, egymáshoz szorított pajzzsal várnak
minket, ellenfeleiket, akiket valamiféle ösztönös igazság hajt, akik
leszegett fejjel nem a hatalomra törnek, csak boldogabban akarnak élni…
…A boldogságra törekvő nép naiv és veszélyes. Az idők kezdete óta
rábízza magát ígéretes eszmékre, és emberekre. A hatalom íze aztán az
eszméket is, az embereket is valahogy átszínezi. A vezetők egy idő után
nem az emberek álmának megvalósítására törekednek, hanem azok saját önző
szándékaik szerinti átformálására. Ezért törtek ki időről időre
tüntetések, lázadások, forradalmak, ezért vált a hatalom számára
kényelmetlenné az istenadta nép, melyet szerintük időről időre meg kell
törni, meg kell regulázni ahhoz, hogy generációkra megcsendesedjen.
Számomra ott vált világossá az Alkotmány utca közepén, hogy ennek a
cinikus történelmi folyamatnak éppen egy állomásán tartózkodom.
Következmények nélkül hátat fordíthattam volna, de többé nem akartam
hátrálni. Tudatosan döntve léptem ki addigi kiszámíthatóbb világomból át
az irrealitásba, és vállaltam a konfrontációt, mert ez volt az utolsó
esélyem az emberhez méltó életre, hogy szégyenkezés nélkül belenézhessek
a tükörbe. Ide sodort a történelem, a „pártállam bukása”, a
többpártrendszer, a „rendszerváltás”, a jobb és baloldali pártpolitika, a
globalizáció, az ígért szebb és jobb világ. Előbb vagy utóbb meg
kellett, hogy érkezzek, le kellett vetkőzzem az életemet hamisan
befolyásoló illúziókat. Nem az indulat, a düh, vagy a biztos győzelem
reménye vitt közelebb a falanxhoz, inkább a tisztulni vágyó emberi
tudat, amely nem tűrte tovább a hatalmi arroganciát, a törvényesített
törvénytelenséget.
A Bazilikánál rövid csend állt be,
tűzszünet. Keresem a Kossuth téri barátaimat, aggódom értük, de látom
felbukkanni őket itt is ott is. Sokan közülük véreznek. Hajnalban éppen
itt váltunk el egymástól, az Andrássy út torkolatánál. Akkor éppen csak,
hogy át tudtam érni néhány tucat társammal a túloldalra, miközben a
Nagymező utcáig terelték tovább a többieket. Néhányan kerülőutakon
visszatértünk a Nádor utcába, ahol ismét a rendőrség állta utunkat. Az a
hajnal nagyon régen volt. A Kossuth téren körbe kordonoztak,
lerohantak, kiszorítottak, majd tereltek minket mellékutcáról
mellékutcára, mint a birkákat. Úgy gondolom, hogy a politikusok ott és
akkor nem tűrhették a jelenlétünket, tűzzel-vassal meg akarták értetni
velünk, hogy ez az ünnep már nem a mi ünnepünk, 1956 forradalma és a
Kossuth tér az övék. Október 23-a már végleg a hatalmasok trófeája.
…Európa vezetői 2006 október 23-án Budapesten nem a forradalom
évfordulóját, hanem végérvényes kisajátítását ünnepelték. Hitték, hogy
az elégedetlenkedők megrendszabályozásával, elhallgattatásával
megszülethet a mesterségesen életre keltett hazugság, amit az idő
jótékony vakolókanala majd belesimít mindent a nagy egybefüggő virtuális
valóságba, amit úgy hívnak, hogy globális világrend. Abból indultak ki,
hogy mindent el lehet intézni ígéretekkel és pénzzel. Eszméket,
pártokat, ünnepeket, országokat pár évtized alatt át lehet hangolni,
majd össze lehet gyúrni hihető és fogyasztható masszává bankokkal és
manipulációval. Először kivásárolnak egy pártot, majd hatalomra segítik,
a hatalom birtokában átrendezik a törvényeket, a hamis törvényekkel
kifosztják, ellopják az országot, legvégül áthangolják ünnepeit is, és
itt a vége. Ha az adott séma szerint minden elkészült, a lebontott,
újraszerzett préda-országot betagolják a birodalomba, és a levezényelt
átalakulás immár visszavonhatatlan. Cserébe újra csordogál a hitelpénz,
szilárdul az új hatalom, gazdagodik a lojális réteg. Mi pedig tovább
szegényedünk, szenvedünk.
…A kormánypárt sem az 1956-os forradalom
évfordulóját ünnepli, mert milyen párt az, amely tulajdonképpen egy
ellene vívott forradalmat ünnepel meg? Az MSZP vezette koalíció
jogutódja a forradalmat vérbe fojtó MSZMP-nek, és talán éppen azt
ünneplik, hogy el tudtak lopni egy eddig ellophatatlan forradalmat?
Végre kitekerhették a fegyvert a jeltelen sírban nyugvó mártírok kezéből
és trófeaként, ünnepélyesen átnyújthatták a gyilkosok szellemi
örököseinek? Háborog a lelkünk.
…Szorulunk vissza az Erzsébet
tér felé. Mostanra a tétova tanácstalanság érzését felváltotta az
elkeseredett düh. Tömörülnek a rendőrök, felzárkózik néhány vízágyú.
…Néhány óra alatt éveket öregedtünk, izzadtan, vörös szemekkel
araszolunk hátrafelé, ismerősök és ismeretlenek lépnek el mellettem,
arcukon, mozdulataikban feszült elszántság. Múlik az emberek kezdeti
bénult döbbenete, abszurd módon megszokottá válik a sebesültek látványa,
ápolják, kísérik őket, és újjak lépnek a helyükre. A rendőrök
fenyegetően közelednek, majd újra gránátok repülnek, puskák dörrennek.
Egy fiút ketten kísérnek hátra, fél arca merő vér, szédeleg, lefektetik
az aszfaltra. Lacinak kilövik a szemét. Csabát először az arcán éri a
gumilövedék, majd az alkarját roncsolja egy másik, de a SZÓ, a SZABADSÁG
még ott áll.
…A betűket ifjak, szinte gyermekek húzták-vonták,
motorbiciklis tolta maga előtt, egy idősebb úr fedezte a testével, és
most emelkedik az út közepén hótiszta barikádként vagy inkább vérrel
felszentelt szoborként, az a néhány plasztik betű, ami az igazságot és a
célt jeleneti. Ezek vagyunk mi, ezt kell mindenáron megvédenünk.
Szabadság. Ismeretlen torokszorító érzés keríti hatalmába az embert,
amikor olyan elvont fogalmak, mint az igazság, a becsület és a szabadság
közös megfogható valósággá válnak.
…Hátrább szorulunk a Deák
térre. Most, bár egybefolynak a robbanások, mégis többen vagyunk. A
környező épületek homlokzatán lövedékek, gránátok pattognak, itt-ott már
az erkélyek is égnek. A fölöttünk kőröző helikopterek rotorjai
leszorítják a fojtogató könnygázt. …Míg óvatlanul felfelé tekintgetek,
egy gránát pattan meg a vállamon, eltaposom, de sűrű füstjét belélegezve
ismét fuldoklom. Egy fiú hoz vizet, mossa az arcom. Homályosan látom,
hogy egy dekorációnak szánt korabeli páncélozott csapatszállító mozdul,
egyre gyorsabban, nekifeszülve tolják egy tucatnyian, majd egy
páncéltörő ágyút is felbukkan. A sűrűbbé váló füstből felharsan a tömeg
diadalkiáltása és csikorogva fordul ki a főútra a - tank. Szétmorzsol
fémkorlátot, hirdetőtáblát, nagyokat zökkenve, lassú tempóban indul neki
az ismeretlennek, és ott rohannak mögötte a reménykedők, akik pár
pillanatra hiszik, hogy pillanatokon belül győzhetnek. A tank néhány
méterre a rendőröktől megáll, és elnyeli a füst örökre…
…Hátulról
érkezik a lovasroham… a tér ismét a feje tetejére áll, kitört a pánik,
futunk, felbukó testek, sikoly, patkócsattogás, repülő kövek, kukák,
oszlopok. A lövések zaja egybefolyik a lovasok keltette zajjal. Billeg a
világ, a járdára szorulok, összeprésel a tömeg, mögöttem tompán és
fenyegetően csattan egy gumibot. Az összetorlódott embereket elborítja a
könnygáz, a gránátok, mint a lapos kavics a víz tetején, pattannak a
fejeken. Szinte öntudatlanul török át a tömegen, futok, mögöttem a
rendőrbakancsok csattogása.
…Az érzékszerveim csődöt mondanak, dől a
könny a szememből…Át a Dohány utcán, ki a Rákóczi útra, csak ott tudom
kissé kifújni magam.
Ekkorra már tudtam: az a rendszer, amiben
idáig éltem nem csak hogy életképtelen, talán már össze is omlott.
Történelmi léptéken mérve már csak pillanatok kérdése a teljes
átalakulás, emberi léptékben lehet hogy évek, de az elfuserált
párthatalomnak innen visszakapaszkodni már lehetetlen…Valószínűleg ez a
néhány óra volt az elkerülhetetlen harc, amely megkérdőjelezett minden
eddigi politikai legitimitást, átrendezte milliók viszonyrendszerét,
amelynek hatására súlytalanná váltak a pártok, lefoszlottak róluk a
csomagolópapírnak szánt eszmék. A király ott állt pőrén előttünk.
..A Blahánál elkeseredett összecsapás, a sötétben benzines palackok
vetnek lángcsóvát, válaszként a gránátesőre… A Rókus templom, mint
annyiszor a történelemben, most is a frontvonalban, a tömeg ott
örvénylik körülötte, hátrébb, az áruház környékén bizonytalan és döbbent
emberek még mindig hitetlenkedve ingatták a fejüket… Ismét
lovasroham…Futok. …néhány méterre zúgnak el a kardlapozók.
…Egy
gránát vet fénycsóvát a megállóban, és a nyitott ajtón keresztül, és
pukkan el a villamos belsejében.. Átfutunk a túloldalra, mögöttünk
rendőrök…
…Éjszaka van, hazafelé tartok fojtogató
könnygázszagot árasztó ruhámban az utolsó villamoson. Üresen kongó,
szomorúan csattogó szerelvényből bámulom a megrettent, sötétbe
burkolódzó Budapestet. Nem sebesültem meg, mégis vérzem, átitat társaim
fájdalma, kínoznak az elmúlt nap sorsfordító pillanatai. Szinte alig
tudom elhinni, hogy alig 24 órával ezelőtt fogtak körbe minket ott a
Kossuth téren a rohamrendőrök. Megemlékezni indultunk 56’ hőseire, és a
2006-os hősök születésének lettünk tanúi, szabadságharcot mentünk
ünnepelni és részesei, tanúi lettünk egy rendszer összeomlásának, amely
rendszer (addig) 17 évemet rabolta el, kioltva illúzióimat. Gyászolom
azokat, akik belehaltak, megnyomorodtak, ma munka nélkül tengődnek,
gyászolok egy reményét vesztett országot, amelyet alattomosan
kifosztottak. Tisztában vagyok azzal, hogy a teljes tisztulásig el fog
telni néhány hónap, esetleg néhány év is, de a radikális változás
elodázhatatlan. Lenne rá okom, de már nem vagyok türelmetlen.
Elvégeztetett.
Tatár József
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!